A kezdet

Hát eljött ez az idő is, tegnap megkezdtem három hónapos németországi "kirándulásomat". Hogy hogyan is kerültem ide? Közel egy éve megpályáztam a DAAD szakdolgozatíró ösztöndíját, melyet áprilisban meg is ítéltek nekem, s velem együtt még jó néhány barátomnak is :). Kutatási területnek a német nyelvészet egy igencsak új szeletét választottam (idestova már két éve dolgozom rajta): német nyelvű blogokat vizsgálok különböző szövegnyelvészeti szempontból. Részleteket szerintem később még hallhattok a kutatásomról, hiszen elméletileg ezzel fogom az időm nagy részét itt tölteni.

Az utazás...

Bár nem tartom különösebben lustának magam, az órák hosszat tartó vonat-és buszutak hallatán az ájulás kerülget, így én az utazásnak egy picit drágább, ám annál kényelmesebb formáját választottam: a repülést. Nem mellesleg azért, mert imádok repülni. Az meg csak külön jót tesz a lelki világomnak, hogy nem nekem kell pakolgatni a csomagomat, kiszolgálnak az úton, és persze közel másfél-két óra alatt eljutok így akár Budapestről Hannoverbe is. A gépem október 1-jén 12:45-kor szállt fel Ferihegyről és kb. 14:30-ra már Hannoverben is voltam. A pilóta már felszállás előtt közölte, hogy kint esős, szeles idő van. Na itt eszembe is jutott az első dolog, amit szerettem volna bepakolni a csomagomba, mégis kimaradt valahogy: az esernyőt. Na most már mindegy, gondoltam, ha elázok, ez van, majd veszek kint egy ernyőt magamnak. Az esős idő azonban a repülőútra is hatással volt, ugyanis leszállás előtt fél órával egy hatalmas esőfelhőbe keveredtünk, és a gép erőteljesen rázkódni kezdett. Mindenki felébredt a gépen, aki addigra elszunyókált, mint pl. én is, de a legijesztőbb nem is a rázkódás maga volt, hanem az öreg nénik sikitozása, hogy Úristen, most mi lesz... Persze semmi nem lett, de azért az adrenalint fellökte mindenkiben az eset, ami egyébként nem tartott tovább két percnél. Ehhez képest a landolás teljesen simán ment. Sőt, még a csomagomat sem keverték el. És látszólag nem is hiányzik belőle semmi (vagy csak nem tűnt fel eddig). A reptérről vonattal kellett mennem pár megállót Hannover-Nordstadtig, majd onnan metróval három megállót a Christuskirchéig, ahol is már várt a szállásadóm...

A szállás...

Bár nem vagyok egy mindent az utolsó percre hagyó típus, a szálláskereséssel igencsak meg voltam csúszva különböző okokból kifolyólag. Amikorra elkezdtem keresgélni, kiderült, hogy mivel csak 2 és fél hónapra kell szoba, nem is lesz olyan egyszerű találni megfelelőt. A leveleimre többnyire nemleges válaszok érkeztek, mígnem múlt vasárnap kaptam egy pozitív visszajelzést is. Egy 28 éves vietnami doktorandusz fiú adta ki végül nekem az egyik szobáját, ami így ideérkezve nem is olyan rossz, mint amilyenre számítottam. Íme egy-két kép a lakásról:

A szobám egyik felében: sarok-ülőgarnitúra, nagy dohányzóasztal (rajta a hatalmas kupi, amit még nem volt energiám eltűntetni) és az ágyam

A szoba másik felében: egy hatalmas íróasztal, egy szekrény, egy szék és egy kicsi polc. Ja, és az a fénylő izé az ajtón egy tükör, illetve hát három...

A konyha: A lakótársam fiúból van, így a konyhája nem túl rendezett, de legalább jól felszerelt, így edényeket sem kell vennem a főzéshez.

Hát most kb. ennyire futotta az energiámból. Most vacsoraidő van, így elhagyom egy kicsit a számítógépemet, és bevetem magam egy pöttyet a fent látható konyhába, hogy valami ehető után nézzek. További "kalandjaimról" később olvashattok.