Az elmúlt hét eseményei

Legutolsó jelentkezésem óta történt egy-két érdekes dolog velem, így most már van értelme ezeket egy újabb bejegyésben leírnom. A hétköznapok ugyanúgy teltek múlt héten is, mint eddig: dolgozgatok a témámon, ami persze sok-sok könyvtárazással, fénymásolással, olvasással és gépeléssel jár. Elkezdtem végre összeszedni minden gondolatomat, hogy megírjam a professzornak beígért kutatási tervet, s mi tagadás, elég jól állok vele. Megérte ennyit várni, mielőtt gép elé ültem vele, mert mostanra kikristályosodott egy-két eddig homályosabb kérdés is. A tanárokkal ezen a héten csak kedden mentem ebédelni, igaz akkor egy nagyon hangulatos indiai étterembe. A vártnál sokkal olcsóbb hely, főleg a minőséghez és a mennyiséghez képest. Aminek szintén örültem, hogy végre újra alkalmam nyílt hosszabb beszélgetésekre nálam sokkal tanultabb emberekkel, akik újra sok-sok hasznos ötlettel és tanáccsal gazdagítottak. De ha valaki azt hinné, hogy csak szakmai témákról esik szó ilyenkor, az nagyban téved. Az a legjobb az egészben, hogy bármelyikőjükkel bármiről el lehet beszélgetni.

Azért hogy végre valami izgalmasabb is történjen végre, szerdán elmentünk Jiaval színházjegyeket venni. Egy pénteki előadást néztünk ki magunknak, Brecht: Der gute Mensch von Sezuan (A szecsuáni jó ember). A helyi városi színházban volt a darab, amiről én naivan azt feltételeztem, ha már központi színház, akkor biztosan szép lelátók, német pompa jellemzi. Hát nagyot tévedtem. Az épület kívülről modern stílusú tele mindenféle ötletes megoldással. A nézőtér viszont enyhén szólva is puritán. Igazából úgy éreztem magam, mint egy magyar kisvárosi kultúrális központban, pl. a siófokiban. De a pestiek közül leginkább a Bárkára emlékeztetett. Félre ne értsen senki, nincs bajom az ilyen színházakkal, sőt a Bárkát is kifejezetten szeretem, de azért egy tartományi főváros központi színházaként mindenesetre meglepő volt ez. A darab viszont nagyon jó volt. Aki nem ismeri a történetet annak röviden: Az Isteneknek az a feladatuk, hogy találjanak legalábbegy jó embert, és az ő választásuk egy Szecsuánban élő prostituáltra esik, aki szerint anyagi okai vannak annak, hogy nem tudja követni az isteni parancsolatokat. Így adnak neki elég pénzt, hogy felhagyhasson munkájával és új életet kezdjen. A lány vesz is magának egy kis tabakos boltot, ám a gondok nem tűnnek el ezzel. Egyre többen kérnek tőle segítséget, vagy követelnek tőle ilyen-olyan jogcímen kisebb-nagyobb összegeket. az újabb anyagi problémák hatására személyisége meghasad, és többször eljátsza az emberek előtt saját nagybátyját, aki vele ellentétben önző és csak "unokahúga" érdekeit tartja szem előtt. A dolog odáig fajul, hogy amikor a lány szerelmi bánattól szenvedően megtudja hogy állapotos, a nagybácsi marad a helyén. Mindenki hiányolja persze a jóságos lányt, nagybátyját azzal vádolva, hogy bántotta vagy bezárta őt valahova. A darab csúcspontján, amikor a nagybácsi már nem bírja tovább az örlődést a két szerep között, színt vall. Látják ezt az Istenek is, akik nem tudják elfogadni azt a tanulságot, miszerint nem lehet a világban jónak lenni, s követni a parancsolatokat, mert saját magának árt ezzel a legjobban az ember.

A színházba sajnos nem vittem fényképezőgépet, így onnan nincsenek képeim. Viszont tegnap délelőtt megint elmentem sétálni egy nagyot, és közben mindenfelé kattogtattam is persze. Íme a képes összefoglaló:

A waterloo-i csata emlékére állították ezt az oszlopot, amelynek a tetején egy angyal látható. Az alján levő kőtömbbe pedig azoknak a csapatoknak a nevét és alakjait őrízték meg, akik a Hannoverből vagy a környékről mentek harcolni.

Az emlékmű egyébként egy hatalmas park végében áll. Itt pillantottam meg tegnap a sárguló levelek között ezt a szép rózsát is, majd később még többet. Hihetetlen, hogy mennyire finom még most is az illatuk, pedig azért itt már elég hűvös, késő őszi az időjárás. De legalább a hangulatom tavaszi lett a virágoktól egy csapásra! :)

Ez a Neustädter Hof- und Stadtkirche St. Johannis a Calenberger városrészben. A falán több hatalmas kőtömb található, amik különböző nevesebb helyiek századokkal ezelőtti síremlékei. Ebben a templomban nyugszik többek között a filozófus, Leibniz is. Bemenni nem akartam, mivel éppen mise volt, de majd valamelyik héten hétköznap elmegyek, mert belülről is szeretném megnézni, milyen ez. Más templomoknál is jártam tegnap, de a probléma ugyanaz volt mindenhol, így elhatároztam, hogy a legérdekesebbeket még felkeresem valamikor.

Ez a kő egy kívánságkő (Wünschestein), amely az előbb látott templom terén áll. Az oldalán található írás szerint a gyerekek hosszú idő alatt nagyon sok kívánságot írtak fel papírcetlikre, s tűzték azt a templom falára. Ezeket a kívánságokat őrzi a kőtömb, amely nem olyan régi, 1996-ban állították fel.

Hosszú hallgatás után

Hát újra itt lennék ezután a kissé hosszabb hallgatás után. Hogy miért nem is írtam ennyi ideig, annak legfőképpen egy jelentős oka van: A Blogger kedves automatikus szűrője levélszemétnek nézte bejegyzéseimet, s így napokig zárolta az írást, illetve korlátozta ezek olvasását is valamennyire, ha az esetleg feltűnt valakinek... :( Szóval elszontyolodtam egy kicsit, és elment a kedvem az egésztől, ám most mégis újrakezdem, hiszen még mindig ez a legegyszerűbb tájékoztatási csatorna azok száméra, akiket érdekel, mit is csinálok éppen.
Húha, hol is kezdjem! Hát ez egy kicsit kaotikus lesz, de megpróbálom röviden összeszedni. Íme:

Okt. 5. Vasárnap: A www.hannover.de honlapon szoktam keresgetni magamnak programokat, hogy mégis tudjam, minek érdemes nekivágni. Vasárnapra egy érdekesnek hangzó kézművesvásárt néztem ki, amely azonban jócskán alulmúlta várakozásaimat a maga hat darab icipici standjával. Az oda vezető úton azonban kamerámnak hála feltaláltam magam, és elkezdtem megörökíteni Hannover szerintem rettenetesen sokszínű architektúráját.



Okt. 6. Hétfő: Ügyintézős nap volt: először bankba mentem, ahol több mint két órás várakozás után végre lett német bankszámlám, majd a helyi szerveknél jelentettem be magam, úgyhogy immár hivatalosan is hannoveri lakos vagyok! :) Ennek örömére sétáltam egy kicsit még a városközpontban, majd hazasiettem, hogy a másnapi találkozóra a professzorral valamelyest fel tudjak készülni.

Okt. 7. Kedd: A találkozó a professzorral jól sikerült, megismerkedtem végre EMBEREKKEL!!!! Köztük néhány tanárral és egy kínai szintén DAAD-ösztöndíjas doktorandusz lánnyal, aki szintén weblogokról ír (csak ő disszertációt), és aki szintén a professzor vendége. Vele sikerült is jobban megimerkednem, így végül több közös programot is elterveztünk a hétre, illetve későbbre is. Ja igen, a prof felajánlotta, hogy minden héten kedd-szerda-csütörtökön menjünk el mi is a közös ebédekre, amiket ő és több más tanár is mindig együtt ejtenek meg. Egy egész elegáns étterembe mentünk kedden, ahol a hosszú várakozás ellenére végülis nagyon finom ebédet fogyaszthattunk el mindannyian. Ezenkívül a prof szintén felajánlotta, hogy a tanszéki (illetve nem egész tanszéki, csak a tanárok egy részének közös) könyvtárát is használhatom, kikölcsönözhetek olyan könyveket, amiket máshol biztosan nem lelnék fel. Továbbá egy Exposé írását tűztük ki első célul, amiben fel kell vázolnom neki, mit és milyen módszerekkel szeretnék vizsgálni a weblogok kapcsán. (Akit ez később érdekel, kérdezzen és megírom, de itt szerintem nem részletezem túl ezeket a dolgokat.)

Okt. 8-12 Szerda-Szombat: A hét minden napján talákoztam Jia-val, a kínai lánnyal, akivel jó barátságot kötöttünk. Mivel nekem majdnem az egész várost sikerült feltérképeznem az első pár napon, most én voltam a idegenvezető. A héten elmentünk a Herrenhäuser Gartenbe, az óvárosba, sőt szombaton még bolhapiacon is voltunk. Ennek köszönhetően most már több olyan fényképem is van, amin végre én is szerepelek. :) Íme pl.:

A Leibniz emlékmű oszlopait támasztva.

Ő itt Jia.

A Leine partján.

Okt. 13-17 Hétfő-Szombat: Főleg munkával és pihenéssel töltöttem az időmet. Kedden és szerdán is elmentem a közös tanári ebédekre, ahol újabb két emberkével ismerkedtem meg. Az a jó ezekben a programokban, hogy ők nemcsak formalitásból érdeklődnek a témám és a kutatásom iránt, hanem építő jellegű kritikáikkal, észrevételeikkel nagyban segítik a munkámat, nemegyszer inspirálnak továbbgondolásra bizonyos aspektusokat. Na de ennyit a szakmaiságról, másról meg most nagyon nincs mi írni, úgyhogy befejezem mára. Ezentúl megpróbálok rendszeresebb "élménybeszámolókat" írni, de aki ismer tudja, milyen vagyok... Mindenesetre ha lesz miről, mindenképpen beszámolok róla. ;)

Herrenhäuser Gärten

Bár mára az időjósok esőt és nagy szelet ígértek, szerencsére nem lett igazuk, így hát újra fel tudtam húzni a túracipőt (no ugyan csak jelképesen), s újabb jó adag sétát tűztem ki magam elé célul. Délelőtt a Hauptbahnhof (központi vasútállomás) felé vettem az irányt, mivel az épülettel szemben van egy Saturn (elektromos kütyük boltja, kb. mint a Mediamarkt). A kiszemelt árucikk pedig nem volt más, mint egy webkamera, illetve egy új mikrofon, mivel a régivel némi nehézségeim adódtak az elmúlt napokban. Miután igencsak hamar sikerült megejtenem a vásárlást, egy eddig ismeretlen úton kezdtem el bóklászni hazafelé. Vicces, hogy eddig csak úgy fedeztem fel a városnak különböző pontjait, hogy nem is igazán tudtam, merre megyek. Ma is találtam elég érdekességet. A vasúttal szemben indul egy hatalmas utca tele mindenféle, ám főleg divatárut forgalmazó bolttal. Az út közepén van egy nyitott aluljáró szint, úgyszintén tele boltokkal, sőt igazából a környező utcák majdnem mindegyike szintén hasonló képet mutat. A legszélesebb közülük körülbelül kétszerese a mi Váci utcánknak. Ja igen, mindez sétálóövezet természetesen, melyen így a hosszú hétvége tájékán csak úgy hömpölygött a tömeg. S ha már millió ember, ez millió nemzetet is takar, így nem is oly meglepő, hogy egyszer csak magyar szavakat véltem hallani a hátam mögött sétáló pár szájából. Szólni nem volt kedvem, így hát csak mosolyogtam ezen a véletlenen, s megállapítottam, hogy milyen igaz, hogy magyarokkal mindenhol találkozik az ember. (Kitérő: Még New Yorkban is sikerült annak idején összefutnom egy magyar párral, akikkel egy szállodában szálltunk meg, s az egyik reggelinél találkoztunk össze.)
Délutánra újabb hosszú sétát terveztem, s az égieknek is tetszett az ötlet, hiszen nem zúdítottak rám esőt míg haza nem értem. Borongós, ámde néha napsütéses időben vágtam hát neki a Herrenhäuser Allee-nak, mondván ma bejárom Hannover nagy partját. Hát igen, ez az ami végül nem egészen jött össze, mivel a térképen nem igazán látszott az, hogy mennyi kilométert is takar pontosan a parkok teljes körbemászkálása. Aki nem tudná ugyanis nálam a végigsétálás tényleg azt jelenti, hogy minden pici kis zug is érdekes, mindent meg kell nézni. Nem is csoda, hogy délután fél kettőtől este ötig csak a Großer Gartent (Nagy Kert) tudtam töviről hegyire felderíteni. ÉS most egy kis kedvcsináló képekben:

Herrenhäuser Allee: Csak amíg elsétáltam egyenesen az út végéis tartott vagy 15 percig. Közben végig olyan érzésem volt, mintha egy középkori hercegnős történetben lennék, és végtelen vágy fogott el, hogy egyszer az uata hintóval is megtegyem, természetesen az én hercegem kíséretében. ;)

A Großer Garten közepén teljesen át lehet látni a park egyik végéből a másikba.

Millió virág és sok-sok szökőkút: középen a Glockenfontäne, körülötte pedig tavaszias virágillat. Csupa romantika!

Vízesés szobrokkal.

Íme a központi nagy szökőkút, amelyet már messziről látni lehet. Csak óvatosan a körbesétálásnál, mert könnyen vizes lehetsz, ha túl közel mész a rossz oldalon...

Csak hogy legyen egy kép rólam is, és ne tudjátok azt mondani, hogy egy útikönyvből szedem a meséimet! A háttérben egyébként a Gartentheater (Kerti Színház) szoborcsoportjának egy része is látható lenne, ha nem lenne ilyen kicsi felbontású a kép...

Hogy mennyire sokszínű is ez a kert, az is mutatja, hogy igyekszik bemutatni minden lényeges korszak jellemző kertkultúráját. Ez itt az én kedvencem: a barokk kert.

Végül hogy mi is felelős a fent említett mindent átható virágillatért? Többek között a képen látható kompozíciók és társaik, amik közel fél hektáros területen terülnek el a kert északi részén.

Első napok

Megérkezvén Németország ezen nem is olyan kicsi városába először nem igazán tudtam, hogyan mivel fogom eltölteni az időmet, amíg valami egyetemi elfoglaltság nem alakul ki számomra a jövő héten. Kicsit céltalannak érzem még mindig a napjaimat, mivel semmi kötelező programom, de még csak barátom sincs egyelőre. Az időjárás viszont nekem kedvez, hiszen tegnap és ma is csodaszép napsütéses, néhol egy kicsit felhős idő van, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy a várost gyalogosan felderítsem. Egész nagy távokat tettem így meg tegnap és ma is, s túrámat remélhetőleg a hétvége fennmaradó részében is folytatni tudom. Igen, hétvége van már ma is, hiszen október 3. a német egység napja, azaz nemzeti ünnep.
Tegnapi sétámról nincsenek sajnos képi bizonyítékok, mert nem volt kedvem elővenni a fényképezőgépemet. Többnyire az egyetemi részt jártam ekkor be, legalábbis egy részét. Szóval lesznek majd még fotók erről a vidékről is, csak egy kicsit később.
Mai utam beszámolóját képes formában teszem azonban, mert így egyszerűbb nekem és az olvasónak is felidézni/megismerni, mit is láttam ma. Íme:

Christuskirche




Útban az óváros felé: egy folyó mentén vezetett az út az Oktoberfest felé, amely a mai nap kiszemelt célpontja volt.

Az Oktoberfest Hannoverben olyan, mint egy nagyra nőtt búcsú tele ringlissel, hullámvasúttal, óriáskerékkel, céllövöldével, mézeskaláccsal, sült kolbásszal, perecárussal stb.




Maschsee: Hannover legnagyobb mesterséges tava tényleg igazi turistalátványosság. Ma is tele volt emberekkel az egész északi part, ahol én is napfürdőztem egy negyed órát. A háttérben talán lehet látni, hogy vannak akik hajókázással, néhányan vitorlázással vagy akár vízibiciklizéssel töltik el az idejüket a tavon.




Rathaus am Maschteich, azaz a városháza a Maschteich nevű tó partján. Ez egy természetes, az előzőnél sokkal kisebb tó, amely mellett egy gyönyörű park, illetve a képen látható kastélyépület található. Ez utóbbi Hannover új városházaként funkcionál, s mind kívülről, mind belülről valóban gyönyörű.




Ezen a képen az óváros minden lényeges jellemzője megtalálható: múzeumok, kanyargós kis utcák Fachwerkhaus-okkal, templomok (egynek a tornya ott van a háttérben), macskakő, szobrok és sörözők.




A Marktkirche belseje: ez egy evangélikus templom a középkorban piacként szolgáló tér közepén, mely nekem éppen puritánsága miatt tetszett meg.

A kezdet

Hát eljött ez az idő is, tegnap megkezdtem három hónapos németországi "kirándulásomat". Hogy hogyan is kerültem ide? Közel egy éve megpályáztam a DAAD szakdolgozatíró ösztöndíját, melyet áprilisban meg is ítéltek nekem, s velem együtt még jó néhány barátomnak is :). Kutatási területnek a német nyelvészet egy igencsak új szeletét választottam (idestova már két éve dolgozom rajta): német nyelvű blogokat vizsgálok különböző szövegnyelvészeti szempontból. Részleteket szerintem később még hallhattok a kutatásomról, hiszen elméletileg ezzel fogom az időm nagy részét itt tölteni.

Az utazás...

Bár nem tartom különösebben lustának magam, az órák hosszat tartó vonat-és buszutak hallatán az ájulás kerülget, így én az utazásnak egy picit drágább, ám annál kényelmesebb formáját választottam: a repülést. Nem mellesleg azért, mert imádok repülni. Az meg csak külön jót tesz a lelki világomnak, hogy nem nekem kell pakolgatni a csomagomat, kiszolgálnak az úton, és persze közel másfél-két óra alatt eljutok így akár Budapestről Hannoverbe is. A gépem október 1-jén 12:45-kor szállt fel Ferihegyről és kb. 14:30-ra már Hannoverben is voltam. A pilóta már felszállás előtt közölte, hogy kint esős, szeles idő van. Na itt eszembe is jutott az első dolog, amit szerettem volna bepakolni a csomagomba, mégis kimaradt valahogy: az esernyőt. Na most már mindegy, gondoltam, ha elázok, ez van, majd veszek kint egy ernyőt magamnak. Az esős idő azonban a repülőútra is hatással volt, ugyanis leszállás előtt fél órával egy hatalmas esőfelhőbe keveredtünk, és a gép erőteljesen rázkódni kezdett. Mindenki felébredt a gépen, aki addigra elszunyókált, mint pl. én is, de a legijesztőbb nem is a rázkódás maga volt, hanem az öreg nénik sikitozása, hogy Úristen, most mi lesz... Persze semmi nem lett, de azért az adrenalint fellökte mindenkiben az eset, ami egyébként nem tartott tovább két percnél. Ehhez képest a landolás teljesen simán ment. Sőt, még a csomagomat sem keverték el. És látszólag nem is hiányzik belőle semmi (vagy csak nem tűnt fel eddig). A reptérről vonattal kellett mennem pár megállót Hannover-Nordstadtig, majd onnan metróval három megállót a Christuskirchéig, ahol is már várt a szállásadóm...

A szállás...

Bár nem vagyok egy mindent az utolsó percre hagyó típus, a szálláskereséssel igencsak meg voltam csúszva különböző okokból kifolyólag. Amikorra elkezdtem keresgélni, kiderült, hogy mivel csak 2 és fél hónapra kell szoba, nem is lesz olyan egyszerű találni megfelelőt. A leveleimre többnyire nemleges válaszok érkeztek, mígnem múlt vasárnap kaptam egy pozitív visszajelzést is. Egy 28 éves vietnami doktorandusz fiú adta ki végül nekem az egyik szobáját, ami így ideérkezve nem is olyan rossz, mint amilyenre számítottam. Íme egy-két kép a lakásról:

A szobám egyik felében: sarok-ülőgarnitúra, nagy dohányzóasztal (rajta a hatalmas kupi, amit még nem volt energiám eltűntetni) és az ágyam

A szoba másik felében: egy hatalmas íróasztal, egy szekrény, egy szék és egy kicsi polc. Ja, és az a fénylő izé az ajtón egy tükör, illetve hát három...

A konyha: A lakótársam fiúból van, így a konyhája nem túl rendezett, de legalább jól felszerelt, így edényeket sem kell vennem a főzéshez.

Hát most kb. ennyire futotta az energiámból. Most vacsoraidő van, így elhagyom egy kicsit a számítógépemet, és bevetem magam egy pöttyet a fent látható konyhába, hogy valami ehető után nézzek. További "kalandjaimról" később olvashattok.